Énekeljetek új éneket az ÚRnak, énekelj az ÚRnak, te egész föld!
Minden hónap első vasárnapján 24 órás imalánc.
Minden vasárnap este 21 és 22 óra között országos imaközösség.
2011. december 4.
Sziasztok!
Utóbbi hetekben nagyon él bennem egy mondat, ami a Berekfürdőn megtartott lelkésztovábbképzésen hangzott el! Egyik előadásnál szólalt fel egy fiatal lelkipásztor, aki elmondta, hogy egy népes és élő gyülekezetben szolgálhat, ahol Ő előtte cca. 50 évig szolgált az elődje.
A "távozó" idős lelkész a következőképpen tanácsolta meg fiatal szolgatársát: Két dologra kell figyelned! Hirdesd a tiszta evangéliumot és szeresd a embereket!!!
Amennyiben elfogadjátok tőlem ezt az idézett mondatot mostani imaalkalmunk alapgondolataként, akkor szeretettel hívlak benneteket a soron következő imaláncba láncszemnek!
- Lelkészekért - Hogy legyünk vezetve a Szentlélek által! Hogy hirdessük a tiszta, kompromisszumok nélküli evangéliumot! Hogy az érintse és tanácsolja az embereket a mindennapi megtapasztalásaik terén! Hogy tudjuk gyűlölni a bűnt, de Isten szeretetéből merítve szeretni a bűnöst!
- Gondnokokért, presbiterekért, gyülekezeti elöljárókért - Hogy a Lélek által keressék az Ige igazságait, hogy aztán tudják mindezt hirdetni az emberek között! Hogy a szeretet ereje megtörje az életükben az évek, évtizedek óta tartó haragoskodást, nem megbocsájtást!
- Ifjúsági vezetőinkért - Hogy Isten áldása legyen Rajtuk! Hogy ifjaink tiszta, leleplező, irányt mutató tanításokat halljanak és, hogy mindezt a Lélek által el is tudják fogadni és meg is tudják élni!
- Minden testvérünkért, akik Isten szeretetének hatalma alatt élnek - Hogy ne félig-meddig szolgáljunk az Úrnak! Hogy Jézus Krisztus szabadító hatalma által tudjuk letenni rejtett dolgainkat! Hogy mindezek által felszabaduljunk a bűn megkötő hatalma alól és felszabadultan hirdessük a Szabadítót!
"Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme, és az Istennek szeretete, és a Szent Léleknek közössége mindnyájatokkal." 2Kor 13,13
Szeretettel: gyuri
Itt lehet feliratkozni:
1.Az IMAláncra itt lehet feliratkozni: http://www.doodle.com/z49fsmyurq77mrzu
2.kiválasztasz egy szabad időpontot, beikszeled s az oszlop elejére odaírod a neved
3. a "save"-re klikkelsz
4. felírod a noteszedbe, hogy mikorra vállaltál időpontot, beállítod a
mobilodat, hogy jelezzen, stb.